Sziasztok

2010.06.04. 20:11

Hát akkor úgy döntöttem hogy mégis csak elkezdem az én kis blogomat. Sokat gondolkodtam rajta de nagy nehezen csak eldöntöttem hogy, igen csinálok blogot. Hát bele is vágnék a mai napomba. Ugye bár tegnap a gímibe volt egy kisebb party, ott köszönthettük a Fekete Tevét ami ugye bár egy fantasztikus hír hogy a fiuk meg lettek hívva és egy csodálatos koncertet adtak elő a kisebb közönségnek. A koncert végén Andortól, aki nem ismerné ő az énekes és egyben basszus gitárosból is, tőle sikerült meg szereznem a pengetőjét, és az összes tagtól sikerült aláírást kérnem, ohh jee ;). Majd egy kis pakolás, autogram osztogatás után elkezded pakolni a Testi egyenleg, ők a mulatós ska stílusban játszanak, nem egy nagyon ismert banda de egyre nagyobb helyen, egyre nagyobb közönség előtt játszanak. Na ott már megvolt a hangulat amit a Teve csinált, és mindenki táncolt énekel és jól érezte magát. Egyszóval egy fantasztikus este volt.

Na hát ez után a nap után kicsit nehezen ment a fölkelés, de összejött. Ugye az idő ismét fantasztikus volt, eset az eső… ismét. Suliba nem volt semmi különös kivéve azt hogy az első német órán közölte a tanár hogy a kis érettségi írásbelim és szóbelim összesen egy kettesre volt elég. Nekem ez teljesen megfelel, másoknak sajnos nem. Na majd suli után Ancival, Kittivel és Árminnal megindultunk a buszmegálló fele, mert én épp Nikihez indultam Nyugati mekihez. Majd egy kis várakozás után meg is érkeztünk kökire, ahol Ancitól és Kittitől fájó búcsút vettünk. Ármin fojtatunk utunkat mert Ármin ment Anyukájához segíteni a munkába. Niki már ott várt a metrónál és onnan mentünk nyugati ahová Hozé is jött. Ott beszélgettünk miközben a boltba vásárolt 303 forintos kalácsunkat eszegettük, és Drága Árminnal arra jutottunk hogy ketten elkezdünk egy bandát, ugyebár ö a basszus én a dobos. Majd sétálgatás után Ármint elment, Nikivel ketten beszélgettünk sok mindenről, haza jöttem a lábam fááj meg minden, most éppen Xandival egyeztetjük a holnap ZP Copy Con-os programot, gyertek minél többen.
szép napot :)

A bejegyzés trackback címe:

https://foxksz.blog.hu/api/trackback/id/tr732057110

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TamMm 2010.06.04. 21:24:29

Első komment
Gergőőőőőőőő♥

FoksZ 2010.06.04. 21:25:54

:) Aranyos vagy, Lájk

esztiiii^.^ 2010.06.04. 21:35:09

Teveeee +a dobosfiu <3 + Testi Egyenleeeg + Tüskeee <3 VEEEELEEEED(: nagyon jó volt:P <3

FoksZ 2010.06.04. 22:13:30

:) <3 nagyon ott volt, csak egyet árulj el, meglessz tüske? :D

Hozé Ármándó · http://hozearmando.blog.hu/ 2010.06.05. 12:37:10

Baszod Gergő egyszer Árminnak írsz, egyszer Hozénak :D <3
süti beállítások módosítása